GIMNÁZIUM

(Azt, hogy mit tartunk a gimnáziumról, a következő levél által próbáljuk elmondani, megmutatni.)

Valamennyi gimnazistának
a Színes Iskolában

Tisztelt Gimnazista! Tisztelt Szülők!

(Utóbbi megszólítást azért írom, mert örülnék, szívesen venném, ha szüleiteknek is megmutatnátok ezt a levelet.)

A minap személyesen már próbáltam összefoglalni, mit is gondolok a gimnáziumról és a részvételedről a munkában. Úgy vélem, nem lesz haszontalan, ha mindezeket - talán kicsit megfontoltabban - le is írom, talán így jobban megmarad, elő is vehető néha-néha.
Legelőször elmondom, hogy mit jelent, miért fontos nekem a gimnázium. Apám gimnáziumi tanár volt gyerekkoromban, majd igazgató. Az iskolában laktunk, és ezt nagyon szerettem. (Úgy tanultam meg helyesen írni, ahogy az ő tolla szaporította a piros jeleket a dolgozatfüzetekben.) Tiszteltem és tisztelték. Felnéztem rá, felnéztek rá.
A második eleme gondolataimnak: saját gimnáziumi éveim. Nehéz családi helyzetem és a tanárok okozta fájdalmak ellenére szép volt. (Sem az idő, sem a szerelmi csalódások nem homályosítják el ezt az emléket.) Nagyon sokat tanultam, ha nem is az elvárt anyagot és az elvárt módon. Csaknem minden percét élveztem, bár egyáltalán nem tudatosult bennem, hogy miért, csak jó volt. A korlátok ellenére is szabadnak éreztem magam. Szerettem.
A harmadik. Emlékszem, milyen kitörő örömmel fogadtuk a hírt, amely tudatta: elkezdhetjük a gimnáziumi tanítást itt a Színes Iskolában.
Talán érted már, miért ilyen fontos ez nekem. E személyes indíttatás alapján mondom: úgy látom, hogy szerencsés korban és helyen vagy. (Bár abban nem lehetek biztos, hogy ezt Te is így éled meg.) Ha csak arra gondolok, hogy a tanárok - reményeim és meggyőződésem szerint - nem bántanak, és partnernek, egyenrangúnak tekintenek, már elegendő lehet.(Igaz a szerelmi csalódásoktól nem lehet itt sem elmenekülni.)
Én úgy látom és érzékelem: a gimnázium egy nagyon tágas tér, lehetőségek tárháza, amikor még minden lehet. Alig van kockázat, nagyot hibázni nehéz. Ezt a teret lehetne kitölteni kíváncsisággal, örömmel, kapcsolatokkal. Meg lehet őrizni, amit hoztál, és tele lehet szívni magad mindenféle ismerettel a materiális világról és az emberek világáról is. Mint a szivacs, olyan ilyenkor az ember, csaknem mindent be tud fogadni, ha szándékosan el nem zárja maga elől a lehetőségeket. (Ahogy látom, gyakran elzárja. Kár.) Nem elsősorban a tantárgyak tanulására gondolok, bár tisztelem, aki minden erejét erre fordítja. Sokkal inkább van a képzetemben egy olyan hely, ahol az életet, a társas viselkedést, a fájdalom és az öröm megélését lehet tanulni, és ezt itt különösen. Minden perc hozhat valamit a nyitott ember számára és eltékozolt idő, ha csak a túlélésre rendezkedik be valaki. Úgy vélem, hogy az érettségi megszerzése célnak elég kevés, legfeljebb ha állomás lehet egy úton, eszköz valaminek az eléréséhez. Ezzel együtt dicséretes és kívánatos pont az ember életében.
Talán itt a helye, leírnom a saját viszonyomat a Te tanulmányaidhoz. Nem aszerint értékelek valakit, mint személyt, hogy hogyan tanul. Számomra nem túl jelentős, hogy Te hogyan tanulsz, de tudom, hogy van, akinek ez nagyon lényeges. Ezt szándékosan fogalmazom meg ilyen élesen. Egyfelől senkit nem szeretnék annak alapján megítélni, hogyan tanulja valamelyik tárgyat, másfelől tudom, hogy szinte semmi lehetőségem ezt befolyásolni. A felelősség a Tied, én, mi csak a lehetőséget adjuk meg, megteremtve a forrásokat és a körülményeket. Többet nem tehetünk, és meggyőződésünk alapján nem is akarunk tenni. Viszont semmiképpen sem akarok eszköz lenni egy számomra kellemetlen és méltatlan folyamatban, abban, hogy a Te viszonyod a tanuláshoz a szüleid előtt rejtve maradjon, úgy, hogy mi segítünk eltitkolni azt. Ha Te nem akarsz valamit tanulni, ez a Te dolgod, de neked kell szüleiddel ezt közölni.
Egy fontos jelenségről néhány gondolat. A kortársaid megpróbálnak befolyásolni, ez megszokott, csaknem természetes. Azt szeretnék, hogy viselkedj úgy, mint ők, csodáld őket, hallgass rájuk, gondolkodj úgy, mint ők.
("Már kétmilliárd ember kötöz itt,/hogy belőlem hű állatuk legyen" JA) Persze Te is kortárs vagy és dolgod eldönteni, hogy Te kit akarsz a magad képére formálni, kit akarsz "hű állatodnak". Nem feltétlenül rossz szándékból, de így könnyebb, biztonságosabb, kevesebb a veszély. Gondolom, hogy Te is - mint mások - egyszerre kívánnál elvegyülni és kiválni. Mindkettő kívánt és remek állapot tud lenni, csak tudd, hogy mikor melyiket. Mégis, személyesen azt javasolnám, hogy hallgass magadra, és higgy magadban. Bízz abban és tudd, hogy csak egyedül Te tudod eldönteni, hogy mire van szükséged. Kockáztathatsz persze, de ha veszítesz, ne bánd, ha fizetni kell.
Ahogy említettem, személyes viszonyunkat nem befolyásolja a tanulmányi eredmény. Mégis van valami: erősen különböző szál fűz azokhoz, akik velünk együtt dolgoznak. Azt jelenti ez, hogy kapcsolatban vagyunk azzal, aki figyel ránk, aki elfogad valamit a felkínált tudásból, segítségből, meghallja az emberi szót, nem tekint minket ellenségnek, nem lát semmi másnak, mint akik vagyunk: ugyanolyan személyeknek, mint Ő maga, de akik szükségszerűen más pozícióban vannak ("felnőttek, tanárok"). Ami engem illet, szívesen beszélek tapasztalataimról, arról, amit tudok, és amit gondolok, de nem várom el, hogy valaki ugyanúgy tegyen és/vagy gondolkodjon, ahogy én. Aki viszont elmulasztja megmutatni magát, vagy nem akarja azt, nem látom céljait, a tervezett útját, azzal nem tudok kapcsolatba kerülni, nincs hozzá közöm, sajnos. Nem tudom, hogy mire mond igent, mit szeretne, kicsoda ő tulajdonképpen. Kapcsolatban lenni pedig jó, szeretem, amikor lehetőségem van rá. Magam tehát támogatok minden kezdeményezést, amely ilyen kapcsolat létrehozását célozza. Szívesen segítek tanulni is ebben. Gondolok itt a Nektek szervezett beszélgetős csoportokra.
Talán sikerült elmondanom ebben a néhány mondatban, hogy nekem mit jelent mindez, és így könnyebb lehet eligazodni. Sok örömet okozna, ha valamit sikerülne átadnom tapasztalataimból, és ez segítségedre lenne megtalálni azt az utat és helyet, amely legjobban megfelel. Az is lehet, hogy mindez semmit sem mond Neked, mert Te egy teljesen más módot kedvelsz, képzelsz el az itteni évekre.
Mindenesetre azt kívánom, hogy találd meg azt a létezési módot, amelyet keresel, és járd végig, megszerezve azt a biztonságot és örömet, amelyre szükséged van.

Tata, 2005. szeptember 29.